Szép írások - Isaac Rousseau,Susanne Bernard,Anyám Bernard,Gabriel Bernard, - kirscha Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kirscha.blog.xfree.hu
Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.			Kirsch Attila 1954.12.26 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Szép írások

2016-10-27 19:57:31, csütörtök

	Rousseau: Vallomások (Első könyv- részlet) Olyan vállalkozásba fogok, amelynek nem volt soha elődje, s utánzója se lesz. Egy embert mutatok be a maga természetes valóságában; s ez az ember én magam leszek. Csupáncsak én. Érzem szívem, és ismerem az embereket. Nem vagyok olyan, mint bárki azok közül, akikkel találkoztam: merem hinni, hogy másként vagyok alkotva, mint a létezők közül akárki. Lehet, hogy nem érek többet náluk, de mindenesetre más vagyok. A természet összetörte a mintát, amelyben alkotott; jól tette-e vagy sem, csak akkor ítélhetitek meg, ha elolvastatok. Szólaljon meg bármikor az utolsó ítélet harsonája, ezzel a könyvvel a kezemben lépek a legfőbb bíró elé. Fennszóval mondom: Ím itt van, amit tettem, amit gondoltam, ami voltam. Egyforma nyíltsággal vallottam meg a jót és a rosszat. Nem hallgattam el semmi rosszat, nem tettem hozzá semmi jót; s ha olykor megtoldottam is valami jelentéktelen cifrázással, mindig csak azért, hogy betöltsem az űrt, amit emlékezetem hiányossága okoz; elfogadtam igaznak, amiről tudtam, hogy igaz lehet, de azt soha, amiről tudtam, hogy hamis. Olyannak mutatom magam, amilyen voltam, megvetésre méltónak és hitványnak, ha az voltam, de jónak, nemesnek, fenségesnek, ha ilyen voltam. Úgy tárom fel bensőmet, ahogyan te magad látod, Örökkévaló. Gyűjtsd körém az emberek megszámlálhatatlan tömegét, hadd hallgassák vallomásomat, jajveszékeljenek aljasságomon, és piruljanak nyomorúságomon. Tárják fel szívüket trónusod lábánál ugyanilyen őszintén valamennyien, s merje csak egy is közülük akkor azt mondani: Jobb voltam ennél az embernél. Genfben születtem 1712-ben, mint Isaac Rousseau polgár és Susanne Bernard polgárnő gyermeke. Abból a nagyon szerény vagyonból, ami tizenöt gyermek közt oszlott meg, apámra jóformán semmi sem maradt, úgyhogy az órásmesterségből kellett fenntartania magát. Ehhez egyébként kitűnően értett. Anyám Bernard lelkész leánya, gazdagabb volt; szép és okos. Apám nem egykönnyen nyerte el. Szerelmük szinte születésükkor kezdődött; nyolc-kilenc éves korukban esténként együtt sétáltak a Szőlősben, tízéves koruktól fogva elválhatatlanok voltak. A rokonszenv és lelkük összhangja csak fokozta bennük azt az érzést, amit a megszokás teremtett. Gyengédnek és érzékenynek születtek mind a ketten, s csupán a pillanatra vártak, amikor ugyanezt a hajlamot fölfedezik másban; vagy talán ez a pillanat várt reájuk. Mindketten odadobták szívüket az első szívnek, amely megnyílt előttük. Úgy látszott, hogy a sors keresztezi szenvedélyüket, de csak még jobban fokozta. Az ifjú szerelmes, mikor nem nyerhette el kedvesét, bánatában emésztette magát; a leány azt tanácsolta, utazzék el, hogy feledje őt. Hiábavaló volt az utazás, visszatérésekor szerelmesebb volt, mint valaha. Hűségesen és gyengéden találta azt, akit szeretett. E megpróbáltatás után már csak szeretniök kellett egymást egy életen át; megesküdtek erre, és az ég megáldotta esküvésüket. Anyám fivére, Gabriel Bernard, belészeretett apám egyik nővérébe, aki csak azzal a feltétellel ment hozzá feleségül, ha bátyja is elveszi az ő húgát. A szerelem mindent megoldott, s a két házasságot ugyanazon a napon kötötték. Nagybátyám tehát férje lett nagynénémnek, s így az ő gyermekeik kétszeres unokatestvéreim. Még az első év végén született egy-egy gyermek itt is, ott is, később aztán el kellett szakadniok egymástól. Bernard nagybátyám mérnök volt. Eugène herceg alatt a császárságban és Magyarországon szolgált. Kitüntette magát a belgrádi ütközetnél és ostromnál. Apám viszont, egyetlen fivérem születése után, meghívást kapott Konstantinápolyba, a szeráj órása lett. Távolléte idején sokan hódoltak anyám szépsége, szelleme és tehetsége előtt, legfőképpen de la Closure, Franciaország képviselője. Szenvedélye lángoló lehetett, mert harminc év múltán is elérzékenyülni láttam, mikor anyámról beszéltünk. Anyámat nemcsak erénye védte meg tőle: gyengéden szerette férjét. Sürgette, hogy visszatérjen, s ő mindent otthagyva jött. A hazatérés szomorú gyümölcse lettem én. Tíz hónapra rá születtem, gyengén és betegen. Születésem anyámnak életébe került, az én szerencsétlenségeim sorozatában pedig az első volt. [...] Így telt el hiábavalóságokkal gyermekkorom legértékesebb ideje, mielőtt még sorsomról határoztak. Hosszasan tanakodtak azon, mi felelne meg legjobban természetes hajlamaimnak, s választásuk végre olyasmire esett, amihez a legkevésbé sem volt hajlamom: elvittek Masseronhoz, a városi írnokhoz, hogy megtanuljam mellette - mint Bernard bácsi mondta - a prókátorság hasznos mesterségét. Már ez a gúnynév is határtalanul kedvem ellenére volt; büszke természetemet nem túlságosan kecsegtette az a reménység, hogy becstelen úton tömérdek pénzt kereshetek. Az elfoglaltság unalmasnak, elviselhetetlennek látszott, a robotolás és alárendeltség végképpen elriasztott. Mindig borzalommal léptem be az irodába, s borzalmam napról napra növekedett. Ami Masseront illeti, ő sem volt elragadtatva tőlem: megvetően bánt velem, szüntelenül szememre lobbantotta álmatagságomat és ostobaságomat, nap mint nap emlegette nagybátyámat, aki biztosította arról, hogy tudok én, tudok én, holott valójában semmit sem tudok, ügyes fickót ígért, s ehelyett egy szamarat küldött. Az lett a vége, hogy együgyűségem miatt szégyenszemre kidobtak az irodából, és Masseron írnokai kijelentették, hogy legfeljebb reszelő való a kezembe. Ez eldöntötte hivatásomat. Inasnak adtak, de még csak nem is óráshoz, hanem egy vésnökhöz. Az írnok becsmérlései annyira megaláztak, hogy hang nélkül engedelmeskedtem. Ducommun, a mesterem, durva és lobbanékony fiatalember volt, rövid idő alatt sikerült elhomályosítania gyermekkorom minden ragyogását, elaljasítania kedves és fogékony jellememet; lelkemben és sorsomban egyaránt valóságos inassá alacsonyított. Hosszú időre elfeledtem latintudásomat, az ókort, a történelmet, azt sem tudtam már, hogy rómaiak egyáltalán voltak a világon. Ha meglátogattam apámat, nem találta bennem többé a bálványát, a nők szemében sem voltam már gáláns Jean-Jacques. [...] Kedves szórakozásaimat, amelyekre nem is gondoltam immár, a legcsúfabb hajlamok s a legalantasabb csínytevések váltották fel. Úgy látszik, a legtisztességesebb nevelés dacára is erősen hajlottam a züllésre, mert ez gyorsan és minden nehézség nélkül következett be; soha még ily ifjú Caesarból ily könnyen nem lett Laridon. Maga a mesterség eléggé kedvemre való volt; szívesen rajzoltam, és elszórakoztatott a véső. Mivel az órásmesterséghez képest a vésnöki tehetség nem nagy dolog, reméltem, hogy ebben eljutok a tökéletességig, s tán el is jutottam volna, ha mesterem durvasága és túlzott bántalmazása kedvemet nem szegi. Titkon időt szakítottam ugyanilyen elfoglaltságra, amely mégis a szabadságot varázsolta elém: érmeket véstem magamnak és társaimnak, lovagrendi kitüntetéseket. Gazdám rajtakapott a tiltott munkán, alaposan elnadrágolt, és azt mondta, hogy pénzhamisításban gyakorlom magam - mert az érmeken rajta volt köztársaságunk címere. Esküszöm, hogy fogalmam sem volt a hamis pénzről, még az igaziról sem sok; jobban tudtam, milyen a római as, mint nálunk a 3 sou. [...] Nem jutnék végére ezeknek az apróságoknak, ha követni akarnám valamennyi utat, amit inaskodásom alatt végigjártam a hősiesség legfelső fokától egy semmirekellő alantasságáig. Mégis, miközben mesterségem bűneit elsajátítottam, szokásait nem tudtam magamévá tenni. Társaim szórakozásai untattak, s amikor a túlságos kényszer a munkától is elvette kedvemet, mindent megutáltam. Ettől visszatért olvasási kedvem, amit már rég elveszítettem. Az olvasás, minthogy elvont a munkától, újabb bűn volt, amit újabb büntetés követett. De az ellenállástól felingerelt hajlam szenvedéllyé, majd dühvé fokozódott. A híres könyvkölcsönző Tribu asszony mindenfajta könyvvel ellátott. Jó vagy rossz, mindegy volt, nem válogattam, egyforma mohósággal olvastam valamennyit. Olvastam a munkaasztalnál, olvastam, ha megbízással küldtek valahová, olvastam az illemhelyen, és órákra ott felejtkeztem; zúgott a fejem az olvasástól, s mégsem tettem mást, csak olvastam. A mester meglesett, rajtakapott, elvert, könyveimet elszedte. Hány kötetet szaggatott szét, égetett meg, hajított ki az ablakon! Tribu asszony könyveiből hány kötet maradt párja nélkül! Amikor már nem volt miből fizessek, odahordtam ingeimet, nyakkendőimet, ruhámat; három sounyi zsebpénzem minden vasárnap rendszeresen odavándorolt. [...] Így értem meg tizenhatodik évemet, nyugtalanul, elégedetlenül mindennel és önmagammal is. Nem szerettem foglalkozásomat, nem élveztem ifjú koromat, vágyak marcangoltak, melyeknek tárgyát nem is ismertem, ok nélkül sírtam és sóhajtoztam, nem is tudtam, miért - egyszóval gyöngéden dédelgettem ábrándképeimet, mert semmit sem láttam magam körül, ami fölért volna velük. Vasárnaponként istentisztelet után értem jöttek társaim, hogy együtt kódorogjunk. Szívesen megugrottam volna tőlük, ha lehet, de ha már belekerültem játékaikba, tüzesebb voltam, és messzibbre mentem, mint bármelyikük; nehéz volt engem megmozdítani, de visszatartani is. Mindig is ilyen volt a természetem. Ha a városon kívül sétáltunk, örökké csak előre törtem, nem gondolva a visszatérésre; mások gondoltak rá helyettem. Kétszer is megjártam ezzel: visszaérkezésem előtt bezárták a kaput. Képzelhető, mint fogadott gazdám másnap. Második alkalommal olyan fogadtatást ígért a harmadikra, hogy elhatároztam: ezt nem kockáztatom meg. És mégis elkövetkezett a félelmes harmadik alkalom. Elővigyázatosságom hajótörést szenvedett egy Minutoli nevű átkozott kapitány miatt, aki rendszerint fél órával a többiek előtt záratta be az őrségére bízott kaput. Két társammal jöttem hazafelé. Félmérföldnyire a várostól hallom, hogy fújják a takarodót. Megkettőzöm lépteimet, kifulladva, izzadságban fürödve érek oda, szívem hangosan dobog, messziről látom őrhelyükön a katonákat; rohanok, elfúló hangon kiáltozom. Késő. Húszlépésnyire az őrhelytől látom, amint felvonják az első hidat. Reszketve nézem a levegőben félelmes szarvait, baljóslatú és végzetes jeleit az elkerülhetetlen sorsnak, amely ebben a pillanatban rám szabadult. Kétségbeesésem első rohamában végigvágódtam a lejtőn, és a földet haraptam. Társaim mulattak balesetükön, és tüstént elhatározásra jutottak. Én is, de másképpen, mint ők. Ott helyben megesküdtem, hogy soha többé vissza nem térek gazdámhoz. Másnap, amint a kapu megnyitásakor ők visszamentek a városba, örökre búcsút mondtam nekik, csak arra kérve őket, értesítsék titokban Bernard unokafivéremet elhatározásomról és arról, hol találkozhatik még egyszer velem. [...]

0 komment , kategória: Szép írások

Címkék: elhomályosítania, jajveszékeljenek, engedelmeskedtem, elszórakoztatott, elhatározásomról, órásmesterségből, órásmesterséghez, pénzhamisításban, elkerülhetetlen, visszaérkezésem, félmérföldnyire, szórakozásaimat, foglalkozásomat, unokatestvéreim, visszatérésekor, elválhatatlanok, szenvedélyüket, köztársaságunk, álmatagságomat, húszlépésnyire, tökéletességig, elfoglaltságra, megpróbáltatás, kétségbeesésem, kitüntetéseket, elérzékenyülni, unokafivéremet, vasárnaponként, magyarországon, latintudásomat, elsajátítottam, munkaasztalnál, nyomorúságomon, ábrándképeimet, könyvkölcsönző, istentisztelet, embert mutatok, maga természetes, létezők közül, természet összetörte, utolsó ítélet, kezemben lépek, legfőbb bíró, nagyon szerény, órásmesterségből kellett, megszokás teremtett, pillanatra vártak, hajlamot fölfedezik, pillanat várt, első szívnek, sors keresztezi, ifjú szerelmes, Isaac Rousseau, Susanne Bernard, Anyám Bernard, Gabriel Bernard,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]